PreDEM – Prevenciós szűrő vizsgálati rendszer kifejlesztése a demencia korai fázisú vizsgálatához

A NETIS Zrt. és a SimNest Aviation Kft. most kifejlesztendő új rendszere, a PreDEM korai szűrésen és mesterséges intelligencia feldolgozáson alapuló kockázatelemzéssel, kognitív képességeket felmérő játékok és szemmozgást figyelő diagnosztikák használatával szűri majd a demencia első, másként észrevehetetlen jeleit. A rendszer összetettsége és innovációja révén korai felismerés lehetőségét kínálja majd a kockázati csoportokba tartozók számára.


A PreDEM továbbá egy támogató eszközrendszer azok számára, akik a már kialakult, krónikus állapotuk ellenére önállóan szeretnék magukat ellátni.


A Simnest Aviation Kft. a projekt részeként egy komplex, hardver és szoftver elemekből felépülő oktató és vizsgáló eszközt fejleszt ki, mely a repülés oktatási ipar jövőjét meghatározó EBT (Evidence Based Training – bizonyíték alapú képzés) képzési irányzat célkitűzéseit támogatja. A projekt során létrejövő eszköz egy utasszállító repülőgép működését szimulálja, alkalmas a légitársaságok által alkalmazott eljárások és navigációs módszerek végrehajtására, mindeközben a kezelőszerveken keresztül monitorozni a képzést végző pilóta viselkedését, valamint egy tekintet követő kamera rendszer adatai alapján az eddig csak szubjektív módon vizsgált viselkedés rögzítését. A rendszer részét képező kiértékelő modul segítségével paraméterezés függvényében szűrhetővé válnak különböző viselkedésminták, amik az említett kompetenciák fejlesztésére, valamint egészségügyi állapotra visszavezethető képességcsökkenés jelzésére használhatók. A létrejövő eredmény egy gyártásra alkalmas termék, mely az EASA (Európai Légügyi Hatóság) specifikációiban meghatározott jogosítási követelményeknek megfelel.


A PreDEM “Prevention Dementia Measuring System – Prevenciós szűrő vizsgálati rendszer kifejlesztése a demencia korai fázisú vizsgálatához” elnevezésű projekt, a PIACVEZÉRELT KUTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS PROJEKTEK TÁMOGATÁSA (2019-1.1.1-PIACI KFI) pályázaton nyert támogatást.


Támogatás


Kedvezményezett neve: NETIS Zrt. és Simnest Aviation Kft. A projekt címe és célja: PreDEM (Prevention Dementia Measuring System) – Prevenciós szűrő vizsgálati rendszer kifejlesztése a demencia korai fázisú vizsgálatához Projekt azonosító száma: 2019-1.1.1-PIACI-KFI-2019-00221 Támogatási összeg: 236 818 824 Ft A támogatás mértéke: 65,3 % A projekt tervezett befejezése: 2021.12.31.


 

Contact

Phone

+36 1 353 9330

HQ

H-1191 Budapest
Üllői út 206.

Manufacturing

H-3000 Hatvan
Tabán út 21/a.

Newsletter

Stay up to date with our current news
and developments. We never send
more than 2 emails / month.